Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én állandóan toplistát csinálok mindenből, amiből csak tudok :D Ebből egyenesen következik, hogy K-Pop számokból is vannak toplistáim, és lesznek is.

Tudni kell, hogy én idén áprilisban kezdtem el K-Popot hallgatni, a VIXX pedig a második csapat volt, akikkel kapcsolatba kerültem. Az első 40-es listámat júliusban csináltam, itt még nehéz volt 40 számot összeszednem, ma meg már a 100 is kevés :D Hogy miként válogatom most a 40 számot, és helyezem el őket, szintén le fogom fordítani, de addig is angolul megtaláljátok itt.

A listán szereplő számok 4 féle jelölést kaphatnak:

Piros - A szám az előző hónaphoz képest esett

Kék - A szám helyezése az előző hónaphoz képest nem változott

Zöld - A szám az előző hónaphoz képest feljebb jött

Lilás-kékes-valami - A szám új a listán, ezért még nincs viszonyítva

Az első szám mindig azt jelenti, mennyit változott a helye, a második azt, melyik volt a legjobb helyezése, az alsó sor pedig a jelenlegi helyezését mutatja.

Ha kíváncsiak vagytok, mik az én kedvenceim, hallgassatok bele a listáimba^^

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

2014 év végi top 100